Untitled-1

IATA regionális tréning partner lett a Budapest Airport

2018. április 17.

Partnerségi megállapodást kötött a Budapest Airport (BUD) és a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA), a világ legnagyobb légitársaságokat tömörítő kereskedelmi szervezete - áll a repülőtér-üzemeltető közleményében.

Az együttműködés keretében a budapesti repülőtér megkapta az ún. „IATA regionális tréning partner” címet, ami azt jelenti, hogy a IATA által szervezett nemzetközi képzések egy részét budapesti helyszínen, vagyis a Budapest Airportnál tartják meg.

Budapest felkerült a világ legfontosabb légiközlekedési szakmai képzési központjainak térképére.

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség képzései iparágon belül irányadónak számítanak és a légiközlekedés teljes spektrumát lefedik, éppen ezért kiemelkedő és elismert tréningjeit világszerte nagy érdeklődés kíséri. Egész Európában csak néhány regionális tréning központ működött eddig, ehhez csatlakozott most Budapest. A többi európai helyszín Frankfurt, Athén, Moszkva, Riga és Isztambul.

A IATA tréning partnerség révén már az idei évben komoly, többnapos szakmai képzéseknek ad helyet a Budapest Airport: júniusban egy háromnapos kríziskezelési szimulációs tréning, szeptemberben egy ötnapos biztonsági menedzsment oktatás, októberben pedig egy háromnapos képzést szerveznek a légi teheráru kiszolgálásról.

Tapasztalatok szerint a képzésekre Európa bármely országából, de akár más földrészről is érkezhetnek érdeklődők. Takács József, a Budapest Airport stratégiai HR fejlesztési vezetője elmondta, hogy egy-egy témakörben évente akár több száz szakembert is kiképez a IATA a világszerte üzemelő tréning központokban. Hozzátette, hogy idén – Európában hatodikként - Budapest is bekerült a képzési helyszínek közé, ezzel is növelve a magyar főváros szerepét a nemzetközi légiközlekedés fejlesztésében.

Kapcsolódó tartalmak:

>> Egyre több új repülőjárat indul Budapestről

>> Ötödször is Skytrax díjas a Budapest Airport

>> Folyamatosan növekszik a budapesti reptér utasforgalma

További híreink

Erős első negyedév: 4 millió utas és 95 ezer tonna áru Ferihegyen

Hírek <p>Az új rekorddal záruló 2024 után idén is folyamatosan ível felfelé a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma: míg januárban közel 1,3 millió, az általában kevésbé forgalmas februárban pedig 1,2 millió, addig márciusban már 1 468 754 utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.</p>

Az új rekorddal záruló 2024 után idén is folyamatosan ível felfelé a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma: míg januárban közel 1,3 millió, az általában kevésbé forgalmas februárban pedig 1,2 millió, addig márciusban már 1 468 754 utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Reptéri nagyágyúk: a világ 10 legnagyobb forgalmú légikikötője

Hírek <p>Ha a nemzetközi utasforgalmat nézzük, Dubaj repülőtere vitte el a pálmát 2024-ben, de ha az összes – belföldi és nemzetközi – utazót is beleszámítjuk, Atlanta áll a dobogó tetején több, mint 100 millió utassal. A teherszállítás bajnoka pedig Hong Kong lett.</p>

Ha a nemzetközi utasforgalmat nézzük, Dubaj repülőtere vitte el a pálmát 2024-ben, de ha az összes – belföldi és nemzetközi – utazót is beleszámítjuk, Atlanta áll a dobogó tetején több, mint 100 millió utassal. A teherszállítás bajnoka pedig Hong Kong lett.

Újra a csúcson: a Budapest Airport megőrizte régiós bajnoki címét

Hírek <p>A világ repülőtereinek rangsorában idén a szingapúri Changi repülőtér végzett az élen, letaszítva a tavalyi győztest, a dohai Hamadot, amely ezúttal a második helyet szerezte meg. A dobogó harmadik fokára a tokiói Haneda került. Budapest közben tovább erősítette régiós vezető szerepét: ismét elnyerte a Kelet-Európa legjobb repülőtere címet, és a globális élmezőnyben is előrelépett, tíz helyet javítva már a 67. helyen szerepel a Skytrax listáján.</p>

A világ repülőtereinek rangsorában idén a szingapúri Changi repülőtér végzett az élen, letaszítva a tavalyi győztest, a dohai Hamadot, amely ezúttal a második helyet szerezte meg. A dobogó harmadik fokára a tokiói Haneda került. Budapest közben tovább erősítette régiós vezető szerepét: ismét elnyerte a Kelet-Európa legjobb repülőtere címet, és a globális élmezőnyben is előrelépett, tíz helyet javítva már a 67. helyen szerepel a Skytrax listáján.