Untitled-1

Mester ötös! Idén is elvitte a Skytrax-díjat a Budapest Airport!

2018. március 26.

Idén ismételten a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér nyerte el a Skytrax Kelet-Európa legjobb repülőtere díját. Ezzel a budapesti reptér sorozatban ötödik alkalommal hódította el ezt a nemes díjat!

A Skytrax egy, a szakmában tekintélyes londoni székhelyű cég, melynek fő tevékenységi köre a légiközlekedési tanácsadás. Emelett pedig évről évre összeállítják a légitársaságok és a repülőterek globális és regionális ranglistáját is.

Idén a díjátadó helyszíne a svéd főváros Stockholm volt, ahol a Liszt Ferenc repülőtér immáron ötödik alkalommal hódította el a "Kelet-Európa legjobb repülőtere" kategória díját. A díj jelentőségét tovább növeli, hogy annak odaitéléséről maguk az utasok döntöttek, hiszen világszerte több tízezer utazó megkérdezése alapján állították össze a listát. A felmérés teljes mértékig anonim volt, így a verseny résztvevői semmilyen formában nem tudták befolyásolni az eredményt.

„A sorrendben ötödik Skytrax-díj egyúttal az egész budapesti repülőtéri közösség munkájának az elismerése. Mindazoké, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér folyamatosan fejlődjön, mind a szolgáltatások, mind az utazási élmény vonatkozásában,” hangsúlyozta Jost Lammers. A vezérigazgató hozzátette: „Rendkívül büszke vagyok a budapesti csapatra, hiszen a Skytrax-díj történetében Kelet-Európában még nem volt arra példa, hogy öt egymást követő évben ugyanaz a repülőtér nyerje el ezt a rangos elismerést. Az már csak hab a tortán, hogy tavaly ráadásul majdnem két millióval több utas fordult meg nálunk, mint egy évvel korábban. A budapesti repülőtér nemcsak az egyik legnagyobb ütemben fejlődő légikikötő Európában, hanem a növekedés mellett képes minden téren kiváló szolgáltatást nyújtani az utasoknak.”

BUD

Kam Jandu, a reptér kereskedelmi igazgatója a díj átvételekor kiemelte: az elismerés egyben kiváló visszajelzés is arról, hogy a repülőtéren történt fejlesztések jó irányba haladnak, és az utasoknak nyújtott szolgáltatásbővítés egyre szélesebb élményt képesek nyújtani. A 2017-es év számai is ezt tükrözik vissza. Tavaly 14,5%-kal több utas érkezett és indult Budapestről, mint 2016-ban, így az utasok összszáma elérte a 13,1 millió főt.

A folyamatos forgalomnövekedés volt az egyik gyújtópontja az elindított BUD 2020 névre keresztelt, ötéves repülőtér-fejlesztési programnak. Ennek egyik legfontosabb eleme a 2B Terminálon épülő új, 10 000 négyzetméteres utasmóló, melyet várhatóan 2018 nyarán adnak át a forgalomnak. Ezzel párhuzamosan 2017-ben újabb ezer férőhellyel bővült a repülőtéri parkolóhelyek száma, immár több mint 4 700 járműnek biztosítva egyidejüleg férőhelyet.

A fejlesztések közül az utasok számára leginkább érzékelhető változást a check-in terület bővítése okozta: 11 új pult és közel 400 négyzetméternyi új várótér került átadásra. Az utasbiztonsági ellenőrzés tekintetében is változás történt, hiszen korszerű testszkennerek kerültek bevezetésre, ami nem csak hatékonyabbá, de gyorsabbá is tette a folyamatot. A SkyCourt tranzit területén is jelentős fejlesztések valósultak meg a kereskedelmi és éttermi területen. A WIFI hálózat kibővítésre került, így a korábbihoz képest tízszer annyi utas képes használni a világhálót, mint elötte.

A Budapest Airport vezérigazgatója a díj odaítéléséről így nyilatkozott: „Olyan légikikötővé kívánjuk alakítani a budapesti repülőteret, amely jelentős gazdasági értéket hoz létre, támogatja a helyi közösségeket, és amelyre egész Magyarország büszke lehet. A Skytrax-díj egyértelműen jelzi a számunkra, hogy jó irányba haladunk.”

Kapcsolódó tartalmak:

>> Újabb utas-rekord a budapesti repülőtéren

>> Rekordforgalom júliusban a budapesti repülőtéren

További híreink

Erős első negyedév: 4 millió utas és 95 ezer tonna áru Ferihegyen

Hírek <p>Az új rekorddal záruló 2024 után idén is folyamatosan ível felfelé a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma: míg januárban közel 1,3 millió, az általában kevésbé forgalmas februárban pedig 1,2 millió, addig márciusban már 1 468 754 utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.</p>

Az új rekorddal záruló 2024 után idén is folyamatosan ível felfelé a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma: míg januárban közel 1,3 millió, az általában kevésbé forgalmas februárban pedig 1,2 millió, addig márciusban már 1 468 754 utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Reptéri nagyágyúk: a világ 10 legnagyobb forgalmú légikikötője

Hírek <p>Ha a nemzetközi utasforgalmat nézzük, Dubaj repülőtere vitte el a pálmát 2024-ben, de ha az összes – belföldi és nemzetközi – utazót is beleszámítjuk, Atlanta áll a dobogó tetején több, mint 100 millió utassal. A teherszállítás bajnoka pedig Hong Kong lett.</p>

Ha a nemzetközi utasforgalmat nézzük, Dubaj repülőtere vitte el a pálmát 2024-ben, de ha az összes – belföldi és nemzetközi – utazót is beleszámítjuk, Atlanta áll a dobogó tetején több, mint 100 millió utassal. A teherszállítás bajnoka pedig Hong Kong lett.

Újra a csúcson: a Budapest Airport megőrizte régiós bajnoki címét

Hírek <p>A világ repülőtereinek rangsorában idén a szingapúri Changi repülőtér végzett az élen, letaszítva a tavalyi győztest, a dohai Hamadot, amely ezúttal a második helyet szerezte meg. A dobogó harmadik fokára a tokiói Haneda került. Budapest közben tovább erősítette régiós vezető szerepét: ismét elnyerte a Kelet-Európa legjobb repülőtere címet, és a globális élmezőnyben is előrelépett, tíz helyet javítva már a 67. helyen szerepel a Skytrax listáján.</p>

A világ repülőtereinek rangsorában idén a szingapúri Changi repülőtér végzett az élen, letaszítva a tavalyi győztest, a dohai Hamadot, amely ezúttal a második helyet szerezte meg. A dobogó harmadik fokára a tokiói Haneda került. Budapest közben tovább erősítette régiós vezető szerepét: ismét elnyerte a Kelet-Európa legjobb repülőtere címet, és a globális élmezőnyben is előrelépett, tíz helyet javítva már a 67. helyen szerepel a Skytrax listáján.